2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Besurranó tolvajt fogtak Gyulán

Nyitott kapukon ment be házakba egy nő Gyulán. Több helyről lopott pénzt, ékszert és mobiltelefont. A gyanú szerint élettársától kapta a tippeket, hová érdemes menni.

A Gyulai Rendőrkapitányág rendőrei 2018. március 22-én előállítottak egy nőt, mert a gyanú szerint több helyről lopott. Az elfogása előtt két nappal egy gyulai lakásba surrant be és a konyhaasztalon felejtett pénztárcából pénzt vett ki, majd egy arany gyűrűt is magához vett. Hetekkel korábban pedig egy férfi házából lopott el egy mobiltelefont.

A nyomozás eddigi adatai szerint az 50 éves gyulai Sz. Józsefné több hasonló bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható. Nyitva hagyott kapukon, ajtókon át ment be lakásokba, házakba. Ha tetten érték, a betegségére hivatkozva segítséget kért. Ahol nem zavarták meg, ott pénzt és ékszereket keresett.

A nyomozók az élettársát is gyanúsítottként hallgatták ki, mert a jelenlegi információk szerint az esetek egy részében ő adta a tippet a nőnek, hogy hová lenne érdemes bemenni.

Nézze meg ezt is:

A lakosságtól várta a javaslatokat a rendőrség az április 19-ei speedmarathonra

  Idén is megrendezi a rendőrség a Speedmarathon akciót, ahova a lakosságtól várták a javaslatokat, …