2024. április 20., szombat
FONTOS

Czeizel Endre emlékét őrizték a gyulai genetikai versenyen

Az Erkel Ferenc Gimnázium adott otthont a második alkalommal megrendezett Czeizel Endre genetikai feladatmegoldó versenynek.

A vetélkedőre a megye középiskoláiból összesen 24 diák érkezett Gyulára.
A verseny megnyitóján Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató felidézte találkozását a vetélkedő névadójával, Czeizel Endrével. Az eseményen részt vett a három évvel ezelőtt elhunyt genetikus unokája, Czeizel Benjámin is, aki folytatja nagyapja tudományos munkásságát.

Az Erkel iskolában nagy hangsúlyt fektetnek a természettudományos képzésre, pár évvel ezelőtt az Öveges Program keretében új laboratóriumot is létrehoztak itt.

 

A feladatokat Szabad János genetikus állította össze. A Szegedi Tudományegyetem professzora elmondta, a versenyző diákoknak nagy szükségük volt szerteágazó természettudományos ismeretekre és logikai tudásra.

Szabad János szerint ilyen gimnáziumi versenyek azért nagyon fontosak, mert orientálni tudják a diákok érdeklődését.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …