2025. július 14., hétfő
FONTOS

Régiós ifjúságfejlesztési térkép készült

Régiós ifjúsági térkép alapján vehetik át egymástól a jó gyakorlatokat a fiatalok helyzetével foglalkozó szakemberek. Hétfőn egy gyulai konferencián egyeztettek a részletekről.

A dél-alföldi régió 245 településéből 204 vett részt abban a felmérésben, mely alapján elkészítették a három érintett megye ifjúságfejlesztő térképét. Ament ­Balázs projektvezető a hétfői, gyulai konferencián azt mondta, elsődleges céljuk az volt, hogy ezzel a térképpel pontosabb képet kapjanak arról, hogy melyik településen mennyire tartják fontosnak az ifjúság ügyét.

Sós Judit, a gyulai polgármesteri hivatal osztályvezetője a települési ifjúságügyi munkáról beszélt, kiemelve, hogy Gyulán az elmúlt években több pozitív változás történt, az ifjúság ügye egyre nagyobb súlyt kapott.

A felmérésnek lesz egy második köre is, melyben arra keresik a választ, hogy a helyi ­ifjúságpolitikai lépések milyen hatással bírnak a települések életére.

Nézze meg ezt is:

A munkásőrség történetét kutatja Csík Ádám Lajos

  A munkásőrség történetét kutatja Csík Ádám Lajos, a Békés Vármegyei Levéltár munkatársa. Évekkel ezelőtt …