2024. március 29., péntek
FONTOS

Királynôi hangverseny sorozat a székesegyházban

Kiss-Rigó László püspök, Szamosi Szabolcs Filharmónia Magyarország Nkft. ügyvezető igazgatója,

Új lendületet adhat a szegedi székesegyház hangversenyéletének az a példaértékű együttműködés, amelyről
Kiss-Rigó László püspök és nemzeti hangversenyszervező intézményünk, a Filharmónia Magyarország Nkft. ügyvezető igazgatója, Szamosi Szabolcs számolt be január 16-án.

A dóm 136 regiszteres, 9500 síppal rendelkező Angster-orgonája az 1930-i templomszentelés idején Európa harmadik legnagyobb orgonája volt, amely francia romantikus szerkezetével és hangzásával a liturgikus célokon túl koncertfeladatokra is kitűnő. Kevesen tudják, de hasonlóképp a Fogadalmi templom és az azt övező Dóm tér számos értékéhez – a dómorgona is Klebelsberg Kunó kultuszminiszter szívügyeként és személyes áldozatvállalása révén
nyerhetett európai rangot.

A hangszerek szegedi királynője 2018-ban négy hangversenyt felölelő koncertsorozat főszereplőjeként kér
ismét bebocsáttatást a professzionális hangversenyéletbe. Az eredeti hivatását tekintve orgonaművész Filharmónia igazgató elmondta, olyan módon válogattak műsort és fellépőket, hogy a program a megkérdőjelezhetetlen
zenei nívón túl különleges műfaji találkozókra is alkalmat teremtsen.

Áprilisban László Boldizsár tenorista vendégeskedik a dóm orgonája mellett, amelyet a híres belga orgonaművész, a Tournai Notre Dame Székesegyház hivatásos orgonistája, Etienne Walhain szólaltat meg. Szeptemberben
Kovács Szilárd és a Virtuózok ifjú harmonikaművésze, Demeniv Mihály mutatnak példát egy különleges hangszerpárosításra. Október elsején Szamosi Szabolcs és a „Szalonna” néven ismert népzenész,
Pál István kettőse ígér műfajközi ínyencségeket. Karácsonykor Fassang László és Palya Bea ad találkozót egymásnak
többféle zenei múzsa társaságában.

A kísérletező kedvű művész és a csodálatos hangú énekesnő közös produkcióját december 27-én hallhatja a közönség.

A koncertsorozat amelyre a Filharmónia irodáiban és weboldalán kaphatóak bérletek – az egyház és a  koncertszervező intézmény közös kulturális missziójának jelentős mérföldköve.

Nézze meg ezt is:

Fűtéstámogatással enyhítenek a téli gondokon

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász egész évben számos jótékonysági akcióval és adománnyal segíti a rászorulókat. A téli időszakban …