2024. április 16., kedd
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 04. 26.

Témák:

– Leváltották Galbács Mihály városi tanácsnokot csütörtökön, a képviselő-testület e havi ülésén. A Fidesz frakciójából is kizárt képviselőnek több konfliktusa is volt a városvezetéssel, elsősorban az általa vezetett Gyulai Termál FC ügyeivel kapcsolatban.

– Országos viszonylatban is hatékony munka zajlik a Gyulai Törvényszéken – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón. Békésben a büntető-, illetve a polgári peres ügyek 90, valamint 96 százaléka egy éven belül befejeződik.

– Gyulát és 58 másik békési települést érinti az ötödik alkalommal életre hívott megyefutás. Tóth László békéscsabai futónagykövet a kezdeményezéssel a testmozgást szeretné népszerűsíteni.

– Három előadás tartottak a diákok, szülők és a tanárok részére az internet pozitív és negatív hatásairól a Karácsonyi iskolában. A mai világban egyre több veszélynek teszik ki magukat a fiatalok a cybervilág fejlődésével.

– Csütörtök reggel elfogtak a rendőrök egy korábban hét év hat hónap szabadságvesztésre ítélt férfit. Büntetése letöltését önként nem kezdte meg, egy lakatlannak álcázott mezőkovácsházi épületben rejtőzködött.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 10.

Témák – Sok vendégre, aktív nyárra számíthatnak a gyulai turisztikai szolgáltatók, vagyis várhatóan folytatódik a …