2019. szeptember 22., vasárnap
FONTOS

Figyeljünk a gyermekekre – “Zebra Zsaru” Gyulán is

Májusban, a „Zebra Zsaru” program keretében tíz Békés megyei település 11 iskolájánál ügyelnek a rendőrök a gyermekek biztonságára. Munkájukat általános iskolás diákok is segítik.

A balesetek megelőzését célzó programban a polgárőrség is részt vesz.Békés megyében, 2018 májusában több általános iskolánál rendőrök ügyelnek a gyermekek biztonságára. A 2017/2018-as tanévben 11 Békés megyei intézmény vesz részt a „Zebra Zsaru” elnevezésű baleset-megelőzési programban.

Azok az általános iskolás diákok, akik már rendelkeznek közlekedési ismeretekkel, a rendőrökkel együtt teljesítenek szolgálatot. Társaiknak segítenek abban, hogy a forgalmasabb utak mellett lévő iskoláknál, a gyalogos-átkelőhelyeken biztonságosan át tudjanak menni az úton. Békésen, Békéscsabán, Csorváson, Gyulán, Köröstarcsán, Mezőberényben, Mezőkovácsházán, Orosházán, Szarvason és Zsadányban, 2018. május 2-ától, a tanítás kezdete előtt, negyed 8 és háromnegyed 8 között találkozhatnak a közlekedők a „Zebra Zsarukkal”.

Ezen kívül több Békés megyei általános iskolánál rendőrök, polgárőrök figyelik majd a forgalmat, segítik az iskolába érkező gyermekeket.

A rendőrség kéri a közlekedőket, hogy adjanak elsőbbséget a gyalogos-átkelőhelyeknél, vigyázzanak a gyermekekre és minden gyalogosra!

Nézze meg ezt is:

Hol van Gyula legnagyobb, honfoglaláskori temetője?

Az 1940-es évek elején bányagödrök álltak ott, ahol több, mint 100 darab sírral X-XI. századi …