2024. április 20., szombat
FONTOS

A tanú- és áldozatvédelem aktuális kérdéseit vitatták meg

A Gyulai Törvényszéken hagyományteremtő szándékkal a tanú- és áldozatvédelem témájában értekezletet és kerekasztal-beszélgetést tartottak.

A Gyulai Törvényszéken hagyományteremtő szándékkal a tanú- és áldozatvédelem témájában értekezletet és kerekasztal-beszélgetést tartottak. Az esemény kiemelkedő fontosságát mutatja, hogy ez volt az első olyan szakmai konzultáció, melyen a bíróság dolgozói és a társhatóságok képviselői a tanú- és áldozatvédelemmel kapcsolatos munkájukat bemutatták egymás számára.

A rendezvényen a Békés megyei bíróságokon működő tanúgondozói hálózat tagjai mellett részt vettek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, a Békés Megyei Kormányhivatal, valamint a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatának képviselői is.

Az esemény megnyitóján dr. Csepregi-Matus Éva elnökhelyettes köszöntőjét követően dr. Fazekas Ágota, a Gyulai Törvényszék tanúgondozói koordinátora hangsúlyozta, hogy fontos a bíróságok és a társhatóságok közötti kommunikáció bővítése, valamint ezen a területen dolgozók mindennapi munkavégzésének megismerése.

Kiemelte, hogy az együttműködés megerősítésére az új eljárási törvények miatt is különös figyelmet kell fordítani.

A konzultáción a tanú- és áldozatvédelemhez kapcsolódó ismeretek bővítésén túl szóba került a bíróság és a társhatóságok közötti együttműködés erősítése.

Ennek szellemében először dr. Fazekas Ágota mutatta be a tanú- és áldozatvédelem országos programját, majd a Gyulai Törvényszék két tanúgondozója ismertette a törvényszéken elért eredményeket. A rendezvényen résztvevők általános ismereteket szerezhettek az áldozatvédelem és az áldozatsegítés jogi szabályozásáról is.

Végül a társhatóság képviselői mutattatták be a tanú- és áldozatvédelemmel, illetve az áldozatsegítéssel kapcsolatos munkájukat, gyakorlatukat és tapasztalatukat.

Ezt követően a kerekasztal-beszélgetésen nyílt alkalom a közös problémák felvetésére.

Nézze meg ezt is:

Tájékoztatók voltak középpontban az áprilisi közgyűlésen

Április 18-án ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése,Békéscsabán. A testület áttekintette a Békés vármegye 2023-as évi …