2020. július 5., vasárnap
FONTOS

Kétnapos virágvásár a Gyulai Virágok Fesztiválján

Ellepték a virágárusok a Béke sugárút Göndöcs-kert melletti szakaszát hétvégén, a Gyulai Virágok Fesztiválja ideje alatt. Szombaton és vasárnap itt növények ezrei közül válogathattak a kilátogatók.

A fesztivál a Gyulai Virágok Vasárnapjából nőtte ki magát, amit eredetileg a Kossuth téren szerveztek meg. Tavaly került át új helyszínre az esemény, és akkor bővítették kétnaposra a virágvásárt is. A közel 60 standnál nagyrészt évelő virágokat és egynyári növényeket lehetett vásárolni. Az árusok tanácsokkal is ellátták az érdeklődőket a növényfelhasználással kapcsolatban.

Az új helyszín lehetőséget biztosított emellett arra is, hogy a művelődési házban szakmai programokat szervezzenek.  Ezek egyike volt a szombat délelőtt megnyitott Romantikus május című virágkötészeti kiállítás, melyen hat virágbolt alkotásai voltak megtekinthetőek. Az épület bejáratánál továbbá különleges bonszai fáit mutatta be Imre György, akinek növényeit 2017-ben a legjobb 10-be választotta be az Európai Bonsai Szövetség.

A Gyulai Virágok Fesztiválja az egyik legfiatalabb fürdővárosi fesztivál, az érdeklődők száma azonban mutatja, hogy van létjogosultsága. Gyula az elmúlt években több virágos díjat is elnyert, a fesztivál pedig arra is lehetőséget ad, hogy a lakosságot is minél jobban bevonják a növényesítésbe.

A virágvásár mellett a Göndöcs-kertben szórakoztató műsorok várták a vendégeket, valamint itt voltak megtekinthetőek a virágos gyermekrajz-pályázatra beküldött képek is.

Nézze meg ezt is:

A jövő héten újra gyérítik a szúnyogokat Gyulán

E hét hétfőjén az időjárás miatt ugyan elmaradt a tervezett művelet, de utána pótolták a …