2024. március 29., péntek
FONTOS

Az erdélyi magyar népéletet képei a Tájvízházban

Az Implom iskola diákjainak műsorával kezdődött a Tájvízház legújabb, Képek és értékek című tárlatának megnyitója.

A fotókiállítás az erdélyi magyar népi kultúra értékeit helyezi a középpontba. A fényképek az Erdélyi Értéktárat létrehozó kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság gyűjteményéből kerültek Gyulára.

Az időszaki kiállítás a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Bihar megyei Szalacs község határon átnyúló együttműködésének köszönhetően jött létre. Az igazgatóság és a község együttműködése 2013-ban kezdődött. Ekkor a Tájvízház épületének felújítási munkálatai már befejeződtek, és a gyulai szervezet kereste a lehetőséget, hogy tartalommal töltsék meg azt.

A 20. század első felének erdélyi népi kultúráját bemutató tárlat június végéig tekinthető meg a Tájvízházban.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …