2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 05. 28.

Témák:

– Üldöztetéssel kell számolniuk azoknak, aki Krisztust követik – hangsúlyozta a vasárnapi Szentmisén Kondé Lajos püspöki helynök, a szegedi dóm plébánosa. A gyulai Apor búcsún felidézték a győri püspök, gyulai plébános alakját, majd a templom előtt az Apor óvoda műsora után megkoszorúzták a vértanú püspök szobrát.

– Bay Zoltánt ábrázoló festmény került a városháza dísztermének falára. A radarcsillagászat gyulavári származású úttörőjének emléket állító művet hétfő délelőtt leplezték le.

– Nagyszalontai árva gyermekek látogattak szombat délelőtt Gyulára. A tavaly indult kezdeményezés alapjait az kulturális kft és a várfürdő teremtette meg, ehhez idén többen csatlakoztak.

– Igazi kiesési rangadót rendeztek vasárnap a gyulai Grosics Akadémián. A Szeged 2011 és a Siófok számára is nagy téttel bírt a találkozó, a vereség mindkét csapat számára az NB III felé mutatott volna utat.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 15.

Témák: – Péntek késő délután, a Százéves cukrászda udvarán tartott programismertető fórumon jelentette be Görgényi …