2024. április 20., szombat
FONTOS

Új labdarúgó egyesület alakult Gyulán

Új labdarúgó egyesület alakult Gyulán GYFC, vagyis Gyulai Futball Club Egyesület néven.

A gyulai önkormányzat által létrehozott klub városi cégek és vállalkozások segítségével működik a jövőben. A több, mint 200 fiatal focistát nevelő utánpótlást július elsejétől a Gyulasport Nonprofit Kft veszi át. A cégnek ez nem új feladat, hiszen 2012-ig a Gyulasport végezte az utánpótlás-nevelést. A társasági adó törvény megjelenésével szervezték ki ezt a tevékenységet a Termál FC-be egészen idén június 30-ig.

A Gyulai Futball Club Egyesület várhatóan a legalacsonyabb osztályban, a megye III-ban indulhat a Magyar Labdarúgó Szövetség szabályzata szerint. Kónya István alpolgármester a szerda délelőtti sajtótájékoztatón kiemelte, az elkövetkezendő egy hónapban tovább dolgoznak azon, hogy az új csapat megkaphassa a megye I-es indulási jogot. Hozzátette, olyan játékoskerettel szeretnének nekivágni a következő szezonnak, melynek kötelezően hozni kell a megye III-at, a megye II-t és automatikusan fel kell kerülnie a megye I-be.

Kónya István hangsúlyozta, a felnőtt labdarúgás megmentőjeként megalakult egyesület Gyula sporthírnevét méltóképpen öregbítheti.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …