2024. április 19., péntek
FONTOS

Jól halad a csapadékvíz-elvezető rendszer korszerűsítése

Jó ütemben haladnak a csapadékvíz-elvezető rendszer korszerűsítésének munkálatai – jelentette be a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester. A Scherer Ferenc és a Köröspart utca találkozásánál lényegében befejeződtek a munkák, itt csak az utolsó simítások vannak hátra.

A Scherer Ferenc utcában megvalósuló fejlesztés részleteit Mittag Mónika önkormányzati képviselő ismertette. Az új utat két réteg aszfalttal látták el, az egyik oldalon süllyesztett szegényt építettek, a másikon pedig lefolyók.

Gyulán 400 millió forintból korszerűsítik a csapadékvíz-elvezető rendszert. z első kör munkálatai a legtöbb helyen megkezdődtek, és várhatóan az összes helyszínen befejeződnek még az idei nyáron.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …