2024. március 29., péntek
FONTOS

Diszkóbalesetet szimuláltak Gyulán

Diszkóbalesetet szimuláltak csütörtök délelőtt a Vértanúk útja és a Kossuth téri körforgalom között.

A Békéscsabai Jókai Színház színművészei azt játszották el, hogy egy diszkóból hazainduló csapat autójával áttér a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan összeütközik egy gyanútlan pár autójával, ahol a hölgy ráadásul gyermeket vár. Az esemény legfőbb üzenete az volt, hogy felhívják a gyulai középiskolás diákok figyelmét arra, hogy egy pillanat elég ahhoz, hogy olyan döntést hozzanak, ami a saját, vagy mások életébe kerülhet.

Az interaktív előadás részeként a baleseti helyszínre megérkeztek a mentők, a katasztrófavédelem, valamint a rendőrség munkatársai, akik azonnal nyomába eredtek annak a fiatalnak, aki menekülés közben egy kábítószergyanús zacskót dobott el. Eközben a mentők rögzítették a sérülteket, majd a tűzoltók az áramtalanítást követően feszítő-vágóval próbáltak teret biztosítani az autóban maradt sérültekhez. Az ártatlanul balesetet szenvedő férfit hordágyon a mentőbe vitték. A vétkes autó utasának kiszabadításához, a jármű teljes tetejét levágták a katasztrófavédelem munkatársai, majd ezt követően kiszabadították a sofőrt. A vizsgálat során a mentők megállapították, hogy a fiatalember az ütközés során a helyszínen életét vesztette. A gyulai középiskolás tanulók arcán az interaktív előadás hatása látszódott.

A rendőrség telefonon értesítette az elhunyt fiatalember édesanyját, hogy fia egy balesetben életét vesztette. A rendőrség munkatársai a helyszínre vitték a hölgyet, akit sokkolt fia látványa. Az interaktív előadás végén a temetkezési vállalat dolgozói elszállították a holtestet.

A szervezők remélik, sikerült felhívni a fiatalok figyelmét az őket érintő veszélyekre, hogy minél kevesebb tragédia történjen egy átbulizott éjszaka után.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …