2024. április 20., szombat
FONTOS

A szövés-fonás lesz a gyulai Körösvölgyi Sokadalom fő témája

A Körösvölgyi Sokadalom létrejöttének körülményeire, a Millecentenárium időszakára emlékezett a rondellánál szerdán megtartott sajtótájékoztatón Mlinár Pál, a békéscsabai Balassi Táncegyüttes vezetője. hangsúlyozta, az akkor több helyen megrendezett programok közül ma már kevés él, a gyulai viszont ezek közé tartozik.

Hegedűsné Farkas Lilla, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy immár 12. alkalommal rendezik meg az Országos Gyermektánc Fesztivált, amelyen csaknem négyszázan lépnek fel, majd a Határmenti Összművészeti Fesztivált, majd a Békés Megyei Néptánc gálát.

A rendezvény sikerének két fontos összetevője van Pál Miklósné, a  Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke szerint. Az egyik a szervezők, a másik pedig a látogatók oldalán keresendő.

Görgényi Ernő gyulai polgármester kiemelte, a Várkertben pénteken kezdődő és három napon át tartó rendezvény illeszkedik a gyulai nyári idegenforgalmai szezonhoz.

A péntektől vasárnapig tartó Körösvölgyi Sokadalom fő témája idén a szövés – fonás. A látogatók bepillantást nyerhetnek egy hagyományos parasztudvar milliőjébe és megismerkedhetnek a népi kézműves mesterségekkel.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …