2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Új emlékmű díszíti Gyula egy közterületét

Egy új, köztéri műalkotással gazdagodott csütörtökön Gyula a csíkszeredai testvérvárosi küldöttség jóvoltából. A Közüzem irodaháza mögötti területen felállított, kétágú kopjafa szimbólumai a két város egy tőből induló, majd szétváló, de újra közelítő kapcsolatát is megörökíti.

Ez az emlékmű a jövőben találkozási pontként is szolgálhat majd – mondta Daróczi László, a Gyulai Közüzemi Kft ügyvezetője. Kónya István gyulai alpolgármester arról beszélt, hogy az erdélyi testvértelepülésekkel különösen fontos a kapcsolattartás.

Az emlékmű a Hargita megyei vízügyes vállalat és a gyulai, hasonló szervezet két vezetőjének, Bogáti Csaba és Virányi István ötlete volt. Pál Árpád, a hargitai vízügyes szervezet vezetője hangsúlyozta, a 90-es évek elején még több hasonló kapcsolatuk volt, de ezek közül csak kevés állta ki az idő próbáját.

A Közüzem irodaháza mögött felállított emlékmű a hasonló területen tevékenykedő szakemberek közös gondolkodásának, illetve Gyula és Csíkszererda kapcsolatának is egyfajta jelképeként értelmezhető.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …