2022. november 30., szerda
FONTOS

Átvette az utánpótlást a Gyulasport, megye háromban a felnőttek

A Gyulasport átvette az utánpótlást, a bíróság pedig bejegyezte a Gyulai FC-t, így a csapat elindulhat – új egyesületként egyelőre – a megye hármas bajnokságban.

A kedd délelőtti sajtótájékoztatón Kónya István alpolgármester számolt be arról, hogy lefektették az új klub működésének alapjait, megteremtették a feltételeket arra, hogy mind a korosztályos, mind a felnőtt labdarúgók megfelelő körülmények között készüljenek. S bár több tárgyalást is lefolytattak arra vonatkozóan, hogy legyen a városnak legalább megye egyes csapata, ezek nem zárultak sikerrel, így a felnőttek a legalacsonyabb osztályból indulnak.

A megyei harmadosztályból indulnak, de nem megye hármas munkát fognak végezni – ezt már Dobi Róbert korábbi NB I-es labdarúgó, az új klub elnöke mondta, hangsúlyozva, hogy ennek a helyzetnek senki sem örül, de ehhez kell alkalmazkodni.

Dobi Róbert és Kónya István a szerda esti 3Témában részletesen is beszélt a gyulai labdarúgásban előállt új helyzetről.

Nézze meg ezt is:

Gyulán mutatja be új kötetét Balázs Anita

  A mai kor mindenkit érintő, nagy kérdéseit dolgozza fel elsősorban a nagycsoportos óvodás a …