2020. augusztus 8., szombat
FONTOS

Az öntözés aktualitásairól is tanácskoztak a gyulai vizes vándorgyűlésen

A szerdai programok után csütörtökön szekcióülésekkel folytatódtak a Magyar Hidrológiai Társaság országos vándorgyűlésének programjai. A 12 szekcióban összesen közel 170 előadást tartottak a legkülönbözőbb, a vizes szakemberek munkáját érintő témákban.

Napjaink egyik aktuális kérdése az öntözés, és az öntözés fejlesztése. E témában több KÖVIZIG-es szakember tartott előadást. Az egyik arról szólt, hogyan lehetne megoldani az ország egyik legjobb, nem mellesleg Közép-Békésben található termőterületének az öntözését.

A szekciók egyikében a Körös-vidék mezőgazdasági vízszolgáltatási helyzetéről is szó esett. Elhangzott, a térségben 50-55 millió köbméteres vízmennyiséget szolgáltatnak, a szántók és a hazai rizstermesztés közel felét adó csárdaszállási, szarvasi, mezőberényi földek öntözése mellett mintegy 20 millió köbmétert használnak fel a Biharugra környéki halastavak. Ezt a mennyiséget csak a Körösökből nem lehetne kinyerni, így szükség van arra, hogy a Tiszából vezessenek át vizet.

A hidrológiai társaság országos, nyári vándorgyűlése 2018 legjelentősebb vizes szakmai rendezvénye. A résztvevőket csütörtök délután városnézés, pénteken szakmai tanulmányutak várták.

Nézze meg ezt is:

18-ra emelkedett a megyei fertőzöttek száma

Péntek reggelre 17-ről 18-ra emelkedett Békés megyében a koronavírussal fertőzött emberek száma. Ez az adat a …