2024. április 20., szombat
FONTOS

Utcai árusokat állítottak elő Békéscsabán

Két nő a gyanú szerint fenyegetéssel vett rá egy járókelőt arra, hogy zoknikat és ágyneműket vásároljon tőlük. A román állampolgárok ellen zsarolás miatt büntetőeljárás indult.

Zsarolás gyanúja miatt állítottak elő a rendőrök két nőt Békéscsabán. A román állampolgárok 2018. július 19-én zoknit és ágyneműt árultak a békéscsabai vasútállomás környékén. Egy járókelő feljelentést tett a rendőrségen, mert fenyegetéssel vették rá arra, hogy vásároljon tőlük.

Először az egyik nő lépett oda hozzá és több zoknit adott a kezébe azzal, hogy ingyen van. A fiatal lány nem akarta elfogadni, de látta, hogy az árusnak társai is vannak. Tartott attól, hogy bántani fogják, ezért elvette a zoknikat, az árus ezután követelte, hogy fizessen. A lány először ezer forintot adott, a nő azonban kevesellte az összeget, elé állt és azt mondta neki, hogy megveri, ha nem ad több pénzt. Miután még több ezer forintot adott, a másik nő ágyneműket vitt oda hozzá azzal, hogy ha nem veszi meg azokat is, baja eshet. A térfigyelő kamerák felvételei alapján az önkormányzat közterület-felügyelői 2018. július 23-án, 14 óra körül, az autóbusz-pályaudvaron felismerték a két nőt és a rendőrök megérkezéséig feltartóztatták őket.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság mindkettőjük ellen zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …