2024. április 20., szombat
FONTOS

A 20. század magyar történelme elevenedik meg Eigel Ernő életútjában

Egykori kollégájával, Eigel Ernővel beszélgetett a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium volt igazgatója, Kereskényi Miklós Kézjegy című műsorunkban.

Az erdélyi matematikus 1994-ben költözött át Gyulára, és nyugdíjba vonulása előtt pár évet még tanított az Erkelben.

Eigel Ernő 1932-ben született Csíkszeredában. Gyermekként átélte Észak-Erdély visszacsatolását, majd a második világháború végén Budapesten vészelte át a főváros ostromát. 1946-ban családjával visszaköltözött az újra román fennhatóság alá kerülő Székelyföldre. A csíkszeredai gimnáziumban érettségizett, ahova egyetem után tanárként is visszatért. 1966-tól 1979 a nagy múltú intézmény igazgatója lett, az ő vezetése alatt az iskola a kisebbségi magyar oktatás egyik központja lett.

Leváltása után 1990-ben ismét igazgató lett, ekkor négy évig irányította a csíkszeredai gimnáziumot. Eigel Ernő a kisebbségi létben igyekezett biztosítani az erdélyi magyarság szellemi megmaradását.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …