2022. november 27., vasárnap
FONTOS

Magyar-román járőrszolgálat Gyulán

Az Arad Megyei Rendőr-főfelügyelőség rendőrei 2018 nyarán is teljesítenek szolgálatot Gyulán.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is járőröznek román rendőrök a Békés megyei fürdővárosban. Az Arad Megyei Rendőr-főfelügyelőség két-két rendőre 2018. július 30-a és augusztus 26-a között dolgozik együtt magyar kollégáikkal Gyulán. Elsősorban a turisták által gyakran látogatott belvárosban, a vár környékén és a fürdőben teljesítenek közös szolgálatot a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrjárőreivel.

Az elmúlt évek tapasztalatai is azt mutatják, hogy a román turisták örömmel fogadják, ha hazájuk rendőrei anyanyelvükön nyújtanak útbaigazítást, adnak tájékoztatást, vagy ismertetnek velük magyar jogszabályokat. A közös szolgálatellátás lehetőséget ad arra is, hogy a két ország rendőrei tapasztalatokat cseréljenek, megosszák egymással a határ menti területek közbiztonságával kapcsolatos ismereteiket, információikat.

Ugyanebben az időszakban, Romániában is működik közös magyar–román járőrszolgálat. Arad megye több településén 2018. július 30-ától augusztus 26-áig heti váltásban teljesít szolgálatot két Békés megyei rendőr azért, hogy a magyar állampolgárokat segítsék.

Nézze meg ezt is:

A vasúti átjárókban történő helyes áthaladásra hívja fel a figyelmet a rendőrség

A biztonsági öv használatára rendszerint felhívják a figyelmet a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai. Emellett a …