2024. március 29., péntek
FONTOS

Halálos sérülés lett a közös italozásból

Italozás után bántalmazta egy férfi a barátját, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

Két férfi italozott együtt Gerendáson, egyikük családi házánál, 2018. július 16-án, az esti órákban.

Éjszaka volt már, mikor a vendéglátó megkérte barátját, hogy menjen haza és ki is kísérte az utcára. Másfél órával később az egyik szomszéd szólt neki, hogy az ismerőse néhány méterre a házától, az út mellett fekszik. Az 52 éves gerendási férfi kiment és megpróbálta ismét hazaküldeni vendégét, aki ittassága miatt nehezen mozgott. Szóváltás alakult ki közöttük, majd dulakodni kezdtek.

A férfi megütötte, megrúgta ismerősét, aki a bántalmazás közben a földre esett és nem mozdult. Ezután ért oda az egyik szomszéd, aki a történteket nem látta, de a sérült állapota miatt azonnal mentőt hívott. A bántalmazott férfi néhány órával később a kórházban életét vesztette. Az ügyben a Békéscsabai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya indított eljárást, mert a helyszíni információk és a sérülések közlekedési balesetre utaltak.

A nyomozás során a rendőrök adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak meg. Egyre több információ utalt arra, hogy az 52 éves gerendási férfinak köze lehet az esethez. A meghallgatása során többször keveredett ellentmondásba azzal kapcsolatban, hogy mi is történt azon az estén. Végül bevallotta, hogy ő bántalmazta a barátját.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntette miatt eljárást indított a férfi ellen és őrizetbe vette.

Nézze meg ezt is:

Lopás Orosházán és Békésen, garázdaság Békéscsabán

Lopáson értek tetten egy férfit 2024. március 18-án, Orosházán. Egy Tátra utcai lakatlan házba ment …