2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Korszerűsítik a Gyulavári iskola épületét

Nagy múltra tekint vissza a gyulavári iskolaépület, és bár az intézmény falai között jelenleg is korszerű oktatás folyik, az épület infrastruktúrája már nem mindenben felel meg a mai kihívásoknak. Mindez annak kapcsán hangzott el, hogy kedd délelőtt sajtótájékoztatón mutatták be a Bay iskola jelenleg is zajló fejlesztési munkálatait.

Régi igény valósul meg most – hangsúlyozta a beruházás kapcsán Görgényi Ernő polgármester, aki hangsúlyozta, mivel mindegyik gyulai iskola fontos számukra, ezért nem egy intézmény teljes korszerűsítésére adtak be pályázatot, hanem mind a négy állami fenntartású, önkormányzati tulajdonban lévő intézmény esetében történik előrelépés.

Magyarország kormánya célul tűzte ki hazánk demográfiai helyzetének javítását, 2010 óta történt is előrelépés, de a népességfogyást egyelőre csak mérsékelni sikerült. Kovács József országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy ha közvetve is, de ezek a iskolai felújítások is segítik a demográfiai helyzet javulását, hiszen a gyerekek is szebb és jobb körülmények között végezhetik tanulmányaikat.

A munkálatok elvileg október végéig tarthatnak a Bay iskolában, de a jelenlegi állás alapján egy korábbi befejezési céldátum sem tűnik valószínűtlennek.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …