2024. március 29., péntek
FONTOS

Öt ittas vezető egy nap alatt Békésben

Békés megyében egy nap alatt öt járművezetőt állítottak elő a rendőrök ittasság gyanúja miatt. Közülük egy férfi jogosítvány nélkül vezetett és fának ütközött.

Négy személygépkocsi-vezetőt és egy motorost állítottak elő a rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt 2018. augusztus 6-án, Békés megyében.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei a 44-es számú főút Békéscsaba és Kondoros közötti szakaszán egy személygépkocsi vezetőjével, Békéscsabán, az Aradi utcában pedig egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfival szemben intézkedtek. Mindkettőjüket közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték, mert ittasan vezettek.

Egy férfi ellen pedig, akit Dobozon igazoltattak, büntetőeljárás indult. Ő személygépkocsit vezetett és nála az előbbi két esethez képest magasabb légalkoholértéket mutatott a szonda.

A Sarkadi Rendőrkapitányság is büntetőeljárást indított egy román autós ellen, akit Méhkerék külterületén ellenőriztek. Nála is ittasságot jelzett az alkoholszonda.

Mezőhegyesen, szintén 2018. augusztus 6-án fának ütközött egy személygépkocsi.

A jármű vezetője nem sérült meg, de a gyanú szerint ittasan vezetett. Utasa is volt, így szabálytalanságával nem csak magát sodorta veszélybe. A férfinak nincs vezetői engedélye, és az autó műszaki érvényességi ideje is lejárt, ezért a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a történtek kapcsán szabálysértési eljárást és büntetőeljárást is indított.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten kéri, hogy aki alkoholt fogyasztott, ne vezessen! Az ittas járművezetés nagyban növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Ráadásul a kánikulában egyébként is gyengülhet a koncentrációs képesség, tompulhat a figyelem, ami önmagában is balesetveszélyt jelent. Az alkoholfogyasztás csak tovább fokozza ezt a veszélyt.

 

 

Nézze meg ezt is:

Lopás Orosházán és Békésen, garázdaság Békéscsabán

Lopáson értek tetten egy férfit 2024. március 18-án, Orosházán. Egy Tátra utcai lakatlan házba ment …