2024. április 20., szombat
FONTOS

Napi 50 ezer liter vízzel öntözik a növényeket Gyulán

Hagyományosan sikere van a párakapunak Gyulán, mely jó szolgálatot tesz a járókelőknek a Harruckern és a Kossuth téren.
A másodfokú hőségriadót közel egy hete vezették be, azóta reggel 9-től a késő esti órákig lehet hűsölni a kapuknál.
A Közüzemi Kft.-nél a párakapuk beüzemelése mellett az elmúlt időszak legnagyobb változása a korábbiakhoz képest az, hogy a hőség miatt több vizet kapnak a város közterületen lévő növényei. A locsolást hosszabbított, 12 órás műszakban végzik, ebben az időszakban 2 autó járja folyamatosan a várost. A virágok mellett az elmúlt években kiültetett facsemetékre is odafigyelnek.

A növények öntözését végző két jármű egy-egy alkalommal valamivel több, mint négyezer liter vizet locsol ki, és mivel egy nap 5-6 alkalommal töltik fel ezeket, összesen 40-50 ezer liter vízzel gondoskodnak a növényekről.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …