2024. április 19., péntek
FONTOS

Több helyen is megújulnak a kerékpárutak Gyulán

Az augusztus 26-ai határidő előtt elkészült az új kerékpárút a Szent István úton – jelentette be Görgényi Ernő polgármester a kedd délutáni, helyszíni sajtótájékoztatón.

A több, mint fél kilométer hosszú szakasz felújítását az önkormányzat saját forrásból finanszírozta, a szükséges közművek kiváltása és az út szélesítése, az új burkolat összesen 69 millió forintba került.

A Paradicsom és Újvári felől közlekedők régóta szeretnék elérni, hogy felújítsák a szakaszt. Kiss Tamásné önkormányzati képviselő emlékeztetett, képviselővé választása óta ezzel a problémával keresték meg a legtöbbször.

Az új szakasz megkönnyíti a Gyulaváriból érkezők, vagy éppen oda tartók dolgát is. Szabó Károly arról beszélt, hogy már előkészítés alatt van a Paradicsomtól a Fehér-Körös hídjáig tartó szakasz szélesítése, és a közvilágítás kiépítése, utána pedig szeretnének rátérni a híd másik oldalára.

Jelenleg két szakasszal kapcsolatban is a folyik a közbeszerzési eljárás. Várhatóan az ősszel kiválasztják a kivitelezőt a Paradicsom és a Fehér-Körös híd közötti szakasz, valamint a Gyula-Városerdő útvonal felújítására is.

Nézze meg ezt is:

Karitatív rangadóra készülnek

  A Gyulasport Nonprofit Kft cégfilozófiájának kiemelt területe a karitatív segítségnyújtás, ami a jövő hétvégi …