2024. március 29., péntek
FONTOS

Szerémségi borok a Minden Magyarok Borai estén

Különleges hangulatot biztosított a Gyulai Vár udvara a Minden Magyarok Borai elnevezésű borestnek. A két meghívott borász, Maurer Oszkár és Sagmeister Ernő négy-négy bort kóstoltatott a program során az est házigazdájával, a József Attila-díjas íróval, Ambrus Lajossal.
Az est középpontjában a szerémségi borok voltak. A Szerémségről tudható, hogy a magyar borászat bölcsőjének, és első központjának tekinthető.Az egész középkoron át a borok királyaként emlegették. A Kárpát-medence borvidékei közül pedig egyik már a római korban is létezett: ez pedig a szerémségi.

Az este során a borkóstolást végig kísérte a poétikus párbeszéd a meghívott vendégektől és Ambrus Lajostól, ami fokozta a borkóstolás élményét.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …