2024. április 19., péntek
FONTOS

Halmos Bélára emlékeztek Gyulán

Zeneszó kíséretében emlékeztek Halmos Bélára az Ecsedi utcában annál a háznál, melyben a népzenekutató gyermekkorát töltötte. Patyi Zoltán Halmos Bélával kapcsolatos emlékeit osztotta meg a megjelentekkel, majd hangsúlyozta, a Széchenyi díjas népzenész örömmel látná, hogy Gyulán ma is él az a hagyaték, mely körül az ő élete is forgott.

A következő felvételek már az Almásy kastély kávézójában készültek, János Hajnalka énekelt a Halmos Béla ifjúkori grafikáit bemutató kiállítás megnyitóján. Görgényi Ernő polgármester a Gyula Városért Baráti Körnek mondott köszönetet. Hangsúlyozta, egy olyan művészeti ágban mutathatják be Halmos Béla munkáit, melyben – a zenéhez hasonlóan – elismerésre méltó műveket hozott létre. Az eseményen Mányi István, a Halmos Béla Baráti Kör vezetője emlékezett Gyula díszpolgárára, idézte fel munkásságának jelentőségét.

Halmos Béla öt éve hunyt el, azóta Gyulán utcát neveztek el róla, és minden évben felidézik alakját, valamint ápolják azt a népzenei hagyományt, melynek megőrzését felkarolva Halmos Béla a városon túlnőve, országos jelentőségű zenésszé, kutatóvá vált.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …