2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 08. 27.

Témák:

– Pontosan egy hét van hátra iskolakezdésig. Ezen a nyáron számos iskolában történt felújítás. Ilyenkor azonban a gyerekeknek is fontos felkészülni az iskolakezdésre, és idejében beszerezni a tanszereket. Erre még a héten van lehetőség.
– 5 év alatt több, mint 15 ezer látogató tekintette meg a Tájvízház állandó és ideiglenes kiállításait. Pozsárné Kaczkó Zita titkárságvezető elmondta, hogy tárlatok egyformán vonzóak a helyiek, valamint a városba érkező turisták körében.

– Ingyenes beiratkozásos kampánnyal és meglepetéssel készülnek a könyvtárban az alapító napjára. Mogyoróssy János 150 éve, 1868 szeptember 8-án keltezte adománylevelét, mely révén több – ma is meglévő tárgyat ajánlott fel. Ezzel nemcsak a bibliotéka, hanem a gyulai múzeum alapjait is letette.

– A hétvégén megkezdődött az utánpótlás labdarúgó bajnokság. A Szeged-Grosics Akadémia U19-es csapata a PMFC-t látta vendégül a kiemelt NB II-es bajnokságban.

– Nagyobb biztonságot nyújt a lopások ellen a kerékpárok regisztrációja – derült ki a megyei rendőr-főkapitányság közleményéből.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …