2024. április 19., péntek
FONTOS

Újabb koncertekre készül az Erkel társaság

Ezek a felvételek Erkel halálának 125. évfordulóján, Gyulán készültek, ekkor két napon át zajlottak különböző programok, melyek a Himnusz zeneköltőjének örökségét ápolták. Az Erkel társaság szervezésében júniusban Budapesten emlékeztek, most pedig az adminisztratív teendők mellett koncertek szervezésével foglalatoskodnak.
Erkel Ferenc zenei örökségének ápolása napjainkban nem mondható kiemelt programnak, bár vannak olyan értékes törekvések, melyek rangjának megfelelően kezelik, és mutatják be életművét, mégis nagy szükség van arra, hogy a zeneszerző szülővárosa, a család életében szintén jelentős szerepet játszó Budakeszi, valamint az Erkel társaság aktív legyen, és folyamatosan fenntartsa az érdeklődést Erkel iránt.
Az Erkel társaság ősszel alapszabály módosító közgyűlésre készül, ezen várhatóan a tisztségviselők választása is esedékes lesz.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …