2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 08. 28.

Témák:

– Kívül-belül megújult a gyulai Zöldkereszt. Kedden rendezték meg az akadálymentesített és korszerűsített épület átadó ünnepségét. A több generáció számára fontos intézmény mostantól megújult környezetben várja a gyógyulni vágyókat.

– Ősszel koncertekkel folytatja az Erkel örökség megőrzését és népszerűsítését zászlajára tűző tevékenységét az Erkel Ferenc Társaság. A szervezet tevékenysége azért is fontos, mert munkájuk révén gyakran országos figyelmet kap a Himnusz zeneköltőjének életműve.

– Az egykori gyulai kézilabdásra, Mahler Brigittára emlékeztek szombaton a városi tornacsarnokban. Az emléktornán négy csapat vívott meg egymással.

– Nem az adomány mérete, hanem a szeretet a legfontosabb – hangzott el a beiskolázás előtti adományosztáson. A nagycsaládosok iskolaszereket, ruhákat, valamint virslit kaptak az eseményen.

– Személyesen akarta megköszönni egy gyulai férfi azt, hogy a rendőrök a segítségére siettek, amikor autóvezetés közben rosszul lett Gyulán, a Béke sugárúton.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 22.

Témák: – Már hagyomány, hogy a víz világnapja alkalmából 2010 óta minden évben bemutatkozik az …