2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Mi az a TSZSZ? Az építőipari vállalkozásoknak segít

A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv az építőipari vállalkozások elszámolási vitarendezését hivatott segíteni. Működése során a legtöbb esetben sikeresen vett részt a felek közti ügyek rendezésében.

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ingyenes előadást szervez a témában szeptember 12-én 10 órától Békéscsabán, a Penza lakótelepi székházában. (5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.) A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv törvény alapján működik, az építészeti-
műszaki teljesítésekből fakadó viták ügyében tud eljárni. Kérelmet adhat be és így a szakértői eljárás lefolytatását kérheti a megrendelő, a tervező, a kivitelező vagy az alvállalkozó.

Néhány fontos szabályra kell felhívni a figyelmet.

A vitás teljesítéssel összefüggésben fontos, hogy írásbeli szerződés álljon rendelkezésre.
A jogszabályok nem zárják ki a visszamenőleges hatályt, a TSZSZ létrehozását megelőzően indult ügyekben is lehet szakértői eljárást indítani. Ugyanakkor már elévült követeléseket estleges kedvező szakvélemény birtokában sem lehet bíróság előtt érvényesíteni.
A TSZSZ eljárásának legfőbb célja az elhúzódó elszámolási viták rendezésének felgyorsítása.
A részletekről tájékozódhat az alábbi honlapon:
http://www.mkik.hu/hu/tszsz.
A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara előadást szervez a témában szeptember 12-én 10 órától Békéscsabán, a Penza lakótelepi székházában. (5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.)

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött: www.bmkik.hu

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …