2022. november 30., szerda
FONTOS

Energetikai fejlesztés valósulhat meg a Gyulai Várfürdőben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázati kiírásában energetikai fejlesztésre több, mint 228 millió forintot nyert a Gyulai Várfürdő – jelentette be Görgényi Ernő polgármester az augusztus végi, rendkívüli testületi ülésen.

A fürdő ezt az összeget csak energiahatékonysági fejlesztésre fordíthatja, így az első tervek szerint a téli főbejárat épületét újítják fel. A beruházás során sor kerülhet a homlokzati falak hőszigetelésére, a födém szigetelésére, nyílászárók cseréjére. Megújulhat a fűtés és a világítás, hővisszanyerő szellőzőrendszert alakíthatnak ki, és növelhetik a megújuló energia felhasználását. Az épület – nem mellékesen – a mozgáskorlátozottak számára is jobban használható lesz.

Kun Mikós elmondta, pályázati támogatás révén a legutolsó fejlesztés az AquaPalotában valósult meg. Ott egy 50 százalékos támogatás intenzitású programmal történt meg a kivitelezés. A mostani beruházás kezdetének pontos időpontja nincs meghatározva, hiszen a támogatási szerződést még nem írták alá.

Nézze meg ezt is:

Gyulán mutatja be új kötetét Balázs Anita

  A mai kor mindenkit érintő, nagy kérdéseit dolgozza fel elsősorban a nagycsoportos óvodás a …