2024. április 19., péntek
FONTOS

Debreceni ajtók címmel nyílt fotókiállítás Gyulán

Többek között a gyulai Erkel Ferenc Vegyes Kar kamarakórusának előadásával nyílt meg szerda délután a “Debreceni ajtók” című kiállítás az Erkel Ferenc Művelődési Központ földszinti aulájában.

A kiállítás anyagát a Debrecenhez kötődő, Kossuth-díjas magyar író, költő Szabó Magda tavalyi, centenáriumi születési évfordulója kapcsán meghirdetett pályázatra beérkezett alkotásokból választotta ki egy szakmai zsűri. “Az ajtó” című regény által inspirált képek kilenc amatőr fotós munkáját mutatják be.

Kónya István alpolgármester köszöntőjében kiemelte, Gyula és Debrecen 2014 óta ápol egymással testvérvárosi kapcsolatot. Az eseményen elhangzott, a kiállítási anyag fotói ajtót nyitnak egy másik világba, és túlmutatva a fényképészet tárgyiasító gesztusán élő, önálló teret hoznak létre a néző számára. A “Debreceni ajtók” című kiállítás egy hónapig tekinthető meg a művelődési központ földszinti galériájában.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …