2019. június 20., csütörtök
FONTOS

Amikor csak teheti, ecsetet ragad Ócsai László

Az alföldi szabadság a kedvenc témája a József Dezső Alkotókör alapítójának. Ócsai László még gyerekként találkozott a festészettel, és azóta sem tud elszakadni tőle. A napokban egy gyulai táborozás során örökítette meg a város kevésbé szembetűnő, ugyanakkor látványos részeit.

Ócsai László zene iránti szeretetének köszönhetően a festészet mellett a harangöntés fortélyait is elsajátította. A gyulai festő nem változtatna semmin, ami élete során vele történt. Ócsai László erről is beszél kedd este, Kézjegy című műsorunkban.

Nézze meg ezt is:

Bemutatták Gyula várának 1566-os ostromáról szóló első regényt

A 90. Ünnepi Könyvhét második napján mutatták be Ujkéry Csaba Sólyom a viharban: Gyula 1566-os …