2024. március 29., péntek
FONTOS

A hétvégén ingyen megnézhető a gyulai alispáni lak

A Szent Miklós park meghatározó épülete, a régi alispáni lak ajtaját nyitja a videóban látható felvételeken Erdei-Kovács Zsolt, az Erkel Kulturális Központ kommunikációs munkatársa.

Az épület udvarát és belső tereit évek óta nagyon kevesen láthatták, szombaton és vasárnap viszont bárki ingyen megteheti ezt. A Kulturális Örökség Napjai keretében Gyulán hat helyszínen várják a látogatókat, mindenhol nagy figyelmet szentelnek annak, hogy a helyszínre érkezők új élményeket éljenek át. Ennek az épületnek a leghíresebb lakója az a Szombathelyi Antal alispán volt, aki jó barátságot ápolt Kossuth Lajossal.

A Kulturális Örökség Napjainak szombati és vasárnapi rendezvényein az alispáni lak mellett az Almásy-kastély időszaki tárlata, a kastély török tornyát, az Erkel Ferenc Emlékház tantermét, valamint az evangélikus és a belvárosi református templomot nyitják meg.

Az alispáni lak jópár éve üresen áll. Korábban a műemlékvédelmi szakemberek tevékenykedtek a falai között, az elmúlt időszak legfontosabb eseménye az volt, hogy az értékes, állami tulajdonban lévő ingatlan a város vagyonkezelésébe került. Az épülettel kapcsolatban Kónya István alpolgármester arról számolt be, hogy jelen állás szerint múzeumi funkciót szánnak neki, egyben keresik a felújítás lehetőségeit, a pályázati forrásokat, hogy az alispáni lak tovább erősítse a város turisztikai vonzerejét, és méltó emléket állítson a városban található értékes szellemi és tárgyi emlékeknek.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …