2025. március 28., péntek
FONTOS

Épített és régészeti örökségeket lehetett megtekinteni Gyulán

Több gyulai helyszínt lehetett megtekinteni ingyen egy országos programsorozat, a Kulturális Örökség Napjai alkalmából. A két napos eseményen többek között az Apor Vilmos téren található Erkel Ferenc Emlékház tanterme is látogatható volt. A klasszicista stílusú házat mai formájában Nuszbek Mihály építette meg.

A hétvégén az evangélikus templomba is betérhettek az érdeklődők, ez az épület az istentiszteleteken kívül nem látogatható. A Kulturális Örökség Napján templomtörténeti előadást tartottak a helyszínen. Az épület tavaly ünnepelte felszentelésének 90. évfordulóját.

A hétvégén az épített és régészeti örökségek között szerepelt még az Almásy-kastély időszaki tárlata, azaz a 150 éves Erkel Ferenc Múzeumot bemutató kiállítás, a kastély Török tornya, a Szent Miklós parkban található egykori alispáni lak, valamint a Petőfi téri református templom is.

Nézze meg ezt is:

A nőket állította a középpontba szabadegyetemi előadásán Balogh Dorottya

  Az 1848/49-es szabadságharchoz kötődő témával készült a vármegyei levéltár igazgatóhelyettese a Múzeumi Szabadegyetem szerdai …