2019. szeptember 22., vasárnap
FONTOS

Nyertes pályázatok segítik a fejlődést a megyében

A mögöttünk lévő időszak történéseit is értékelték a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szeptemberi, békéscsabai ülésén. Tájékoztató hangzott el a tagdíjfizetésről, valamint a kamarai hozzájárulásokról. Az egyik jelentős pályázat révén két szakmai tanulmányútra nyert forrást a kamara, ahol 10-10 fős csoport utazhat el külföldre.

Az Erasmus+ pályázat mellett szó esett még a kamara további két nyertes pályázatáról is. Ebből az egyik egy magyar-román határon átnyúló programban szerepel, ahol egy nagyváradi iskolával és a Körös-Maros Nemzeti Parkkal közösen azt szeretnék megmutatni, miként működhetnek a vállalkozások környezettudatosabban. A közös célok sikere érdekében egy turisztikai “info” pontot is szeretnének létrehozni a kamara Hunyadi téri épületében.

Az eseményen részt vett Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke, aki a Településfejlesztési Operatív Program megyei beruházásairól tartott előadást.

Az elnökségi ülésen javaslat született a “Kiváló Gyarkolati Képzőhely 2018” díjainak az odaítélésére, emellett pályaorientációs kérdésekről is tárgyaltak, ahol az első szempont a szakemberhiány mérséklése volt.

Nézze meg ezt is:

Telt házas premierre készült a Toldi film stábja

Egyedi lehetőségként tekintett az az 50 fős stáb a Toldi film forgatására, akik három hónap …