2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Építőipari nívódíjat kapott a gyulai Almásy kastély

Péntek késő délután leplezték le azt a táblát a gyulai Almásy kastély falán, mely az épület magas színvonalú korszerűsítését ismeri el.

Az építőipari nívódíjat egyébként még tavaly vette át az építtető gyulai önkormányzat, a tervező és a generálkivitelező Modinvest Kft.
Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke az épület jelentőségét hangsúlyozva azt mondta, a gyulai Almásy kastély Csipkerózsika álmából éledt újjá, még a gyulaiak sem sokan tudták, micsoda kincset a rejt a bozót, de ez most már láthatóvá vált.

A tervezők képviseletében Földes László arról beszélt, hogy a kastély megszépítése egy sok éven át tartó, nagyon összetett munkafolyamat volt.

Görgényi Ernő gyulai polgármester emlékeztetett, 2011-ben kezdődött meg az a folyamat, mely napjainkra meghozta gyümölcsét.

Az Almásy kastélyt a világháború után oktatási intézményként majd csecsemőgondozóként használták, a 2000-es években a funkció nélküli ingatlan állapota tovább romlott. Ezután jött a felújítás, mely révén a kastély Gyula egyik legimpozánsabb, leglátogatottabb épületévé vált.

Nézze meg ezt is:

Jelentős fejlesztés előtt áll a gyulai onkológiai centrum

  A hamarosan kezdődő eszközpark fejlesztéssel a Békés vármegye onkológiai betegeit ellátó gyulai központ felzárkózhat …