2024. április 19., péntek
FONTOS

Akár 1 millió forinttal is támogatják a társasházak felújítását

Pályázati lehetőség adódott az 1990 előtt épült társasházak felújítására -hangzott el a gyulai képviselő-testület szeptemberi ülésén, ahol ez az előterjesztés az egyik fő napirendi pontként szerepelt. Az igényelhető támogatás összege a tervezett munka teljes költéségnek az 50%-a, azonban társasházanként nem lehet több 1 millió forintnál.

A pályázat útján elnyert pénzösszeg kizárólag a közös-, illetve a lakásszövetkezet tulajdonában lévő társasházak felújítási munkálataihoz vehető igénybe.

Az ülésen két napirendi pont is szerepelt, ami a gyulai oktatást érinti. A gyulai Önkormányzat egy pályázat keretében a gyulavári Bay iskola számára több, mint 5 millió forintos forrást biztosít a fűtési rendszerek átalakítására, valamint a mosdóhelységek felújításához.

Az ülésen tárgyaltak a Gyulai Szakképzési Centrum jelenlegi tanévre vonatkozó tevékenységéről, ahol a jövőben további hiányszakmák képzéseit igyekeznek bevonni az oktatásba. Jelenleg összesen 425 szakközépiskolai és 27 szakgimnáziumi diák tanul hiányszakmát Gyulán.

Ezen kívül a képviselők zárt ülésen tárgyaltak a Havasi István díj odaítélésről, a testület egyhangúan Szász János rendezőnek ítélte a díjat. Szintén zárt ülésen folytatódott a Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíj ügyeinek a tárgyalása, ahol egy új előterjesztést kértek az indítványozó bizottságtól.

A tanulóknak egy 110 pontos keretrendszernek kell megfelelniük az ösztöndíj elnyeréséhez. A 110 pontból 100 pont objektív elbírálási pont. Itt a tanulmányi eredményt, vagyis a tanulmányi átlagot pontozzák. Ezen belül maximum 50 pontot lehet kapni. Pontozzák ezen felül bizonyos tanulmányi versenyek eredményeit, valamint a nyelvvizsgával is növelhetik pontszámukat a tanulók. A maradék 10 pontban pedig az Oktatási és Kultúrális Bizottság szubjektív okok alapján értékel. Plusz pontokat a hiányszakmát tanulóknak, vagy szociális szempontok alapján ítélhet meg a bizottság.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …