2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 09. 28.

Témák:

– Boldog Apor Vilmos plébánosi kinevezésének 100. évfordulója alkalmából rendeztek emlékünnepséget Gyulán. Az emlékezés helyszíne szimbolikus jelentőségű volt, hiszen ugyanitt, 1941 február 24-én, a hajdani vármegye dísztermében ünnepelték Apor Vilmos püspökké szentelését.

– Igazi közösségi térré vált a kormányhivatal békéscsabai központja – mondta a csütörtök délutáni kiállításmegnyitón Takács Árpád kormánymegbízott. Az érdeklődők a gyomaendrődi származású Murányi Teréz képeit nézhetik meg.

– Felújították a járdát az Erdélyi Sándor utca páros oldalán, a Tomcsányi és a Réthy Lipót utca közötti részen. A közel 90 méter hosszú, 1,2 méter széles betonburkolatos járda azért volt fontos a városrészen, hiszen teljesen széttöredezett, ezáltal balesetveszélyes volt.

– A korábbihoz hasonlóan idén is Gyula ad otthont az Előretolt Helyőrség íróakadémia második szabadegyetemének. A három napos program célja, hogy az anyaországi és a határon túli magyar tehetségeket felkutassák, és elősegítsék szakmai kiteljesedésüket.

– Októberben ismét megrendezi a Megvilágosodás Napját a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága. A rendezvény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a láthatóság fontosságára.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 12.

Témák: – A város tíz pontján, összesen 255 millió forintból újulnak meg utak, útszakaszok és …