2019. szeptember 22., vasárnap
FONTOS

Murányi Teréz teremtett közösségi teret a kormányhivatal épületében

Zenével segítette a ráhangolódást a KABOHA Trió két tagja a kormányhivatal központjának zsúfolásig megtelt aulájában, ahol csütörtök délután a Murányi Teréz képeiből rendezett tárlatot nyitották meg. Takács Árpád kormánymegbízott arról beszélt, hogy ez a kiállítás megváltoztatta az épület auláját, mely így igazi közösségi térré vált.

A kiállító művész pályáját bemutató Gyarmati Gabriella művészettörténész azt mondta, Murányi Teréz mára szakított a látható valóság megörökítését célzó törekvésekkel, a realitás területének elhagyását a fejlődési folyamat egyik fontos lépcsőjének tekinthetjük életművében.

Az expresszív műveket bemutató Murányi Teréz azt mondta, számos dolog inspirálja alkotás közben.

A kiállítás október 18-ig bárki által megtekinthető a Békés Megyei Kormányhivatal Derkovits sori épületében.

Nézze meg ezt is:

Telt házas premierre készült a Toldi film stábja

Egyedi lehetőségként tekintett az az 50 fős stáb a Toldi film forgatására, akik három hónap …