2024. április 16., kedd
FONTOS

A külterületi fejlesztésekről is szó esett a gyulai tanyanapon

Még 2010-ben hívták életre Gyulán a tanyanapot. Az esemény legfontosabb célja, hogy lehetőséget biztosítson a külterületen élőknek, hogy megbeszéljék az őket leginkább érintő kérdéseket és problémákat. Ez a program arra is alkalmas, hogy az ilyenkor szövődő emberi kapcsolatok révén a közösség is erősebbé válik.

Bicere külső részére, a Nyíri-tanyára közel százan látogattak ki. A tanyanapra, ahol toroskáposzta fogadta a vendégeket, nem csak helyiek érkeztek, hanem a város más külterületein élő lakosok is. A Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesülete azért tartja fontosnak ezt a napot, mert itt mindenki számára adott egy közösségi tér, ahol összegyűlhetnek, és megbeszélhetik gondjaikat, örömeiket.

Az eseményen Görgényi Ernő polgármester és Alt Norbert alpolgármester beszélt a külterületeket érintő felújításokról. Bicere környékén 10 millió forint értékben újítanak fel utakat. Szó esett még a téli rezsicsökkentésről, amely sok kint élő család számára lesz jelentős segítség.

Nézze meg ezt is:

Krusovszky Dénes mutatta be legújabb regényét a gyulai könyvtárban

  “Az összeomlás előtt?” címmel rendeztek író-olvasó találkozót a városi könyvtárban. Ez alkalommal Krusovszky Dénes, …