2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Építészeti Díjat is átadtak az éves kamarai konferencián

Az építészetben dolgozók számára fontos, hogy folyamatos innovációs képzéseken vegyenek részt, már csak a jogszabályok tekintetében is, hiszen az iparágat jelentős változások érték az elmúlt években. Új jogszabályok születtek, melyek a gördülékenyebb ügyintézést igyekeznek elősegíteni.

Az október 9-i, békéscsabai képzés összesen négy szervezet, a megyei építész-, a mérnöki-, a kereskedelmi és iparkamara, valamint a kormányhivatal együttműködésében jött létre. Ezen a napon elsősorban az építőipart érintő jogkövető magatartás szabályait beszélték át a szakemberek, hogy a gyakorlatban senkit ne érjen váratlanul egy-egy változás.

A szakmai konferencián a 2018-as év Békés Megyei Építészeti Díjat is átadták, melyet Kmetykó János nyert el. A díjazott építész 58 évvel ezelőtt kötelezte el magát a szakma iránt, akkor még 15 évesen. Azóta töretlenül érdeklődik a szakma kérdései iránt, és a sikerekért hajszoló fiatal generációnak ugyanezt javasolja.

Az építőipar megfelelő működését napjainkban talán az egyik legjobban hátráltató tényező is szóba került a konferencián, vagyis az alvállalkozók vagy munkavállalók kifizetése. Az itt előforduló problémák, mint például a kifizetés elmaradása nem minden esetben a fővállalkozó hibája. Ezen a területen ért el felmutatható sikereket a nemrég megalakult Teljesítési Igazolási Szakértői Szerv.

A szakmai konferencia tanácskozási részét megelőzően Takács Árpád kormánymegbízott okleveleket adott át a három kamaravezetőnek, ezzel is elismerve az elmúlt években végzett munkájukat.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …