2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 10. 16.

Témák:

– Németországban népszerűsítették és mutatták be a gyulai pálinkát. Düsseldorfban egy 4 napos rendezvényen képviselte Magyarországot a gyulai kuriózum, a gyulai pálinkából készült desszert pedig díjat is kapott.

– A nemzetközi szakirodalom szerint az azonnal megkezdett újraélesztéssel és egy gyorsan megérkező defibrillátorral az újraélesztések akár 60 százaléka sikeres lehetne. Ez Magyarországon évente több ezer emberéletet jelent. Ezért fontos, hogy minél többen részesüljenek rövid, gyakorlatias életmentő képzésben – hívták fel a figyelmet a gyulai mentőállomáson az Újraélesztés Nemzetközi Napján.

– A dohányzás tömeges elterjedése Európában még a 16. században kezdődött. Ez az egyik legnépszerűbb legális élvezeti szer, és most újra fellendülőben a dohányzás, pipázás kultúrája. A témában az Erkel Ferenc Emlékházban tartottak előadást.

– A terméketlenség feldolgozása témakörben ad tanácsot Szicsek Margit pszichológus. A “Nem vagy egyedül!” című műsorban a szakember elmondta, gyermektervezésnél fontos, hogy ne a teljesítménykényszer domináljon.
– Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt hétfő délelőtt, Gyulán.

– Két lakótelepi lakásban összesen 23 macskát és 2 kutyát tartott két nő Békéscsabán. Az állatokat nem etették, nem itatták és nem gondozták rendesen. A rendőrség állatkínzással gyanúsítja őket és az ügyük vizsgálatát befejezte.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 22.

Témák: – Már hagyomány, hogy a víz világnapja alkalmából 2010 óta minden évben bemutatkozik az …