2024. április 16., kedd
FONTOS

Két kurzust indítottak a nyugdíjas akadémián Gyulán

Immár 17. alkalommal szervezték meg a nyugdíjas akadémiát Gyulán. Idén két kurzuson vehetnek részt a jelentkezők.

Az egyik az “Édes élet”, melyet Szatmári Gyula tart. A másik idei kurzus neve a “Színes világ”, amelyen tájakat mutatnak be képeken. Ebben a témakörben Fodorné Vidó Renáta tart előadást a nyugdíjasoknak.

A nyugdíjas akadémia lehetőséget teremt arra, hogy a jelentkezők felfrissítsék gondolataikat, aktívan kikapcsolódjanak. A közel 20. nyugdíjas akadémiai tanév száma is jelzi, hogy a városban nagy hangsúlyt kap az idősebb generáció oktatása is.

Az idei nyugdíjas akadémia célja, hogy a résztvevők a szabadidejükben kirándulásokkal, sütemények sütésével tevékenykedjenek a mindennapokban.

Nézze meg ezt is:

Megújult a kispiac, már tervezik a folytatást

  Szombat délelőtt már a felújított törökzugi kispiacon jelenthette be Vigné Fábián Diána és Kónya …