2024. április 16., kedd
FONTOS

Találkoztak az Apor óvoda egykori és jelenlegi növendékei

Volt közös focimeccs, együtt építettek homokvárat, és lerajzolták az óvodát azon a programon, melyen az Apor Vilmos katolikus óvoda jelenlegi és egykori növendékei vettek részt.

A gimnazista fiatalok kívül-belül megnézték az idén felújított épületet is, és megállapíthatták, hogy az elmúlt években sokminden megváltozott.

Gyulán a katolikus oktatási-nevelési intézmények a teljes spektrumot lefedik, hiszen az óvodától a felsőoktatásig kiépült a rendszer. A fiatalok a korábbi években is több közös programon vettek részt, ez a kezdeményezés viszont újszerűnek számít.

A szervezők úgy tervezik, hogy hagyományt teremtenek abból, hogy a gyulai katolikus óvoda egykori növendékei később visszatérjenek a Béke sugárúti intézmény falai közé.

Nézze meg ezt is:

Krusovszky Dénes mutatta be legújabb regényét a gyulai könyvtárban

  “Az összeomlás előtt?” címmel rendeztek író-olvasó találkozót a városi könyvtárban. Ez alkalommal Krusovszky Dénes, …