2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Egymilliós adományt kapott a kórház gyermekosztálya

Egymillió forintos adományt vehetett át szerda délután Becsei László, a megyei kórház főigazgatója Juhász Zoltántól, az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesületének elnökétől. A pénzt a civil szervezet egy békési, jótékonysági eseményen gyűjtötte össze, amit a gyermekosztály működésének támogatására ajánlottak fel.

A kórház gyulai, igazgatási épületében megtartott sajtótájékoztatón az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesületét Juhász Zoltán elnök mutatta be.

Becsei László, a gyógyító intézmény főigazgató-főorvosa a gyermekosztállyal kapcsolatban arról számolt be, hogy tavaly 170 millió forintot nyertek pályázati forrásból, ősszel pedig folytatódik a gyulai gyermekosztály új helyének kialakítása, ezzel várhatóan tavaszra végeznek. Kiemelte, a békési civil szervezet nem első alkalommal segíti a kórházban folyó munkát.

Kövesdi József osztályvezető arról beszélt, hogy a felajánlott eszközökből infúziós pumpákat, pulzoximétert és betegfigyelő monitorokat vásárolnak majd nemcsak a gyulai, hanem a békéscsabai gyermekosztály szükségleteire is odafigyelve.

Az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete azt ígérte, a jövőben is folytatják a jótékonysági munkát.

Nézze meg ezt is:

Jelentős fejlesztés előtt áll a gyulai onkológiai centrum

  A hamarosan kezdődő eszközpark fejlesztéssel a Békés vármegye onkológiai betegeit ellátó gyulai központ felzárkózhat …