Kiss-Rigó László püspök köszöntője

Tisztelt Olvasók,

Kedves Testvérek!

Az évszaknak megfelelően már az őszi színekbe öltözött elmúlt vasárnapok egyikén az evangélium egy örökzöld témára irányította figyelmünket: a magántulajdon kérdésére. Hogyan tekintsen az ember saját magántulajdonára? – már akinek van. Milyen legyen a kapcsolata az anyagi javakhoz: pénzhez, vagyonhoz, bármennyivel is rendelkezzék. A kérdés minden kor minden társadalmát foglalkoztatta, gyakran égbekiáltó igazságtalanságokra, emberhez méltatlan kizsákmányolásokra hívta fel a figyelmet. Az egyik legellentmondásosabb választ a bolsevik típusú kommunizmus próbálta megadni: lehetőleg minden magántulajdon államosításával a társadalmat a szocia­lizmus útjára kell állítani, mely a kommunizmusba vezet, ahol majd mindenki jogos igényeinek megfelelően részesülhet a közös javakból. A próbálkozás sok száz millió ember életébe került, és totális csődbe torkollt. Ma is vannak néha naiv, de többnyire cinikus, képmutató receptek a társadalmi igazságosság megvalósítására.

Jézus azonban nem a földi élet, nem a földi társadalom keretei között akart receptet adni. Ő a kérdést az ember e világon túlmutató, végső céljának távlataiba helyezte. Ez az evangéliumi rész arra nem tér ki, hogy aki bármilyen anyagi javakra, vagyonra munka, valós teljesítmény nélkül, erkölcstelen módon, netán hatalmával, kapcsolataival visszaélve, a közösség szolgálatára hivatkozva, de valójában a társadalom parazitájaként tesz szert, az már eleve hendikeppel indul az élet vége felé. Csak arra figyelmeztet, hogy ha valakinek bármilyen módon jóval nagyobb anyagi javak állnak rendelkezésére, mint az emberek többségének, annak a látszat ellenére éppen hogy jóval nehezebb elérni élete végső célját. Szokása szerint tudatosan túlozva azt mondja Jézus: könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába. Ma azt mondaná: könnyebb a 96 éves, egyébként tolószékben ülő Pista bácsinak megnyerni a 100 méteres síkfutást az olimpián, mint egy filantrópiába öltözött multikapitalistának, egy féktelen oligarchának, vagy akár egy fennhéjázó, magát másoknál különbnek tartó újgazdagnak, illetve egy provinciális, magát a saját szemétdombján kiskirálynak gondoló személynek megtalálni élete valódi értelmét és célját, és oda el is jutni.

De van megoldás. A lényeg nem az, hogy kinek milyen és mennyi gazdagsága, anyagi javai, vagyona van, hanem hogy milyen a viszonya mindezekhez. Aki csak saját maga felsőbbrendűségének bizonyítékát, kizárólag saját érdekeinek és kényelmének kiszolgáló eszközét látja mindabban, amit saját tulajdonának vall, annak halvány fogalma sincs az élet értelméről és a valódi boldogságról. Megjegyzem, az ilyen hozzá­állással élőkre illik vélt nagyságuk ellenére a kisstílű, pitiáner vagy a fösvény jelző. Aki viszont – bármilyen anyagi helyzetben is legyen – képes adott esetben önként lemondani bármilyen sajátjának vallott értékről, előnyről vagy körülményről egy nagyobb jó, egy magasabb, nemesebb cél érdekében, az nem veszít, nem kisebb vagy szegényebb lesz, hanem valójában nagyobb és gazdagabb. Az így élőknek garantál az evangélium boldogságot már most, a földi életben, és ráadásul könnyebb átjutást a végső cél felé vezető záróvizsgán. Úgy gondolom, mindazok számára, akik körbenéznek maguk körül a mai társadalomban, az evangélium ezen a téren is bőven nyújt indíttatást az elgondolkodásra és a helyes tájékozódásra.

Október utolsó, november első napjain emlékezünk meg az ’56-os forradalomról és szabadságharcról, annak kegyetlen, durva és embertelen vérbefagyasztásáról, a hősökről és az áldozatokról, és ezzel egyidőben Mindenszentek ünnepéről és halottak napjáról. Ne csak emlékezzünk, hanem itt és most, saját körülményeink között próbáljuk követni is Isten segítségével a hősök és a szentek hősiességét, az elhunytakat, különösen is családtagjainkat, hozzátartozóinkat, barátainkat pedig ajánljuk Isten végtelen irgalmába és szeretetébe!