2020. január 22., szerda
FONTOS

Tanácsok az emlékezés napjaira

A rendőrség Békés megyében is bűnmegelőzési tanácsokkal, szükség esetén a forgalom segítésével igyekszik tenni a temetőkbe látogatók biztonságáért.

Mindenszentek és halottak napja közeledtével sokan felkeresik elhunyt szeretteik sírhelyeit, megélénkül a forgalom Békés megyében. A megyében egyik temető környékén sem lesz forgalomkorlátozás, de szükség esetén, a rendőrök segítik majd a közlekedőket. A sírkertekbe a forgalmasabb időszakokra állandó jelenlétet, illetve visszatérő ellenőrzéseket szervezett a rendőrség, emellett a polgárőrség is folyamatosan jelen lesz a temetőknél.

A lopások megelőzése érdekében a rendőrség kéri, hogy a sírkertekbe látogatók csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyire a virágok, mécsesek megvásárlásához, vagy az utazáshoz szükségük van. Ha bankkártyáikat nem szeretnék használni, akkor hagyják otthon!

Gyakran előfordul, hogy a temetőkbe érkezők a leparkolt autókban hagyják személyes dolgaikat. Az üléseken, kalaptartón, műszerfalon felejtett telefonok, kézitáskák kívülről is jól láthatóak, így a rossz szándékkal nézelődők hamar felfigyelnek ezekre a tárgyakra. A leállított, lezárt autóban ezért lehetőség szerint ne hagyjanak táskát, iratot, telefont, navigációs készüléket. Ha semmiképpen nem tudják magukkal vinni, akkor se a temető parkolójában, hanem még otthon, elindulás előtt pakolják be ezeket a csomagtartóba.

Kerékpárjaikat is lakatolják le és a kormányon, illetve a kosarakban ne hagyjanak semmit! Ha autóbusszal, vonattal utaznak, ügyeljenek arra, hogy a táskájuk ne maradjon nyitva, és a könnyen hozzáférhető zsebeikből se tudjanak semmit kivenni!

A sírok gondozása közben ne tegyék le a földre, sírkövekre a táskáikat és semmiképpen ne hagyják még rövid időre sem őrizetlenül személyes dolgaikat!

Nézze meg ezt is:

Hogyan közlekedjünk ködben – a rendőrség tanácsai

A meteorológusok csütörtökig az egész országban ködre figyelmeztetnek, térségünkben jó eséllyel még tovább megmarad. Fogadja …