2024. március 29., péntek
FONTOS

A Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta lépett fel a várszínházban

“Jazzkívánságműsor” várta az érdeklődőket kedd este a Gyulai Várszínház kamaratermében.

Az esten a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában hallhattak az érdeklődők különböző stílusú és zenei műfajú dalokat, melyeket előre jelezve kért a közönség. A koncertsorozat 2010-ben indult, melynek sikerességét jelzi az is, hogy idén jelenik meg a “jazzkívánságműsorok” harmadik lemeze. Az első 2014-ben Fonogram-díjat kapott, mint „Az év jazz albuma”, a második pedig 2016-ban volt Fonogram-díj jelölt, szintén ebben a kategóriában.

A Gyulai Várszínház kamaratermének következő programja november 10-én, szombaton lesz, ahol az Orlai Produkciós Iroda előadását tekinthetik meg az érdeklődők Varsói melódia címmel, melyet Tompos Kátya és Adorjáni Bálint ad elő.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …